CafePhilo

Egy újabb nap

Általunk szeretett kisfiú nem ment iskolába mert tegnap szoltak, hogy lázas beteg és szipog. Reggel gyorsan elvittem az orvoshoz. Mivel jelenleg ideiglenes hatállyal van nálunk ezért minden papirra szükség van ami persze nem volt éppen nálam. Elöszőr is nem voltam még soha ilyen helyzetben, így nem tudhattam előre hogy milyen lapokra van szükség de most már világos így holnap ezek pótlásra kerülnek. Illetve az üzenő füzet is kell, az iskola miatt. A vizsgálat során rengeteg kérdést tettek fel, hogy kije vagyunk a gyereknek, hogy került hozzánk, volt e valaha valamilyen komoly betegség. Minden fontos papírral amit kértek visszamegyünk az orvoshoz. Általános vizsgálatok megtörténtek.

Hazaérve már nem tűnik olyan betegnek. Egyből összeugrasztotta a kutyákat többször is akik iskola kezdés óta, nyugodt természetűek. Most meg a kutyák egymásnak ugrottak. Egyből jön az ide-oda rohangálás mintha már nem is lenne beteg. Szóval nem egyszerű. Sok türelem kell hozzá, hogy az ember ne legyen olyan dolgoktól kiakadva amin egyébként simán ki lehet akadni.

Valahogyan eltelt a nap, végül minden rendben volt. Valahogy idővel, az embernek a határai kitolódnak. Jobban bírja a dolgokat. Kevésbe zavarja, gyakran hallja a saját nevét. Vagy izgágán mozog, vagy csak utánzásból kitalál dolgokat. Az ember sokkal de sokkal toleránsabb lesz idővel. El tudja fogadni, ha például a gyerek kér valamit amit kkésobb nem esz meg, vagy nem tudja a fontossági sorrendet. Ha kéred pl, pakolj össze, akkor mással foglalkozik. Vagy nem tud előre gondolkodni.

Én úgy gondolom a megoldás az a végtelen türelem, végtelen elfogadás. Mivel elmenekülni előle nem lehet, és mivel együtt kell ezzel élni, így nem árt a határainkat kitolni. Sokkal könnyebb az élet amikor elfogadással él az ember. De továbbra is felmerül a kérdés, mi az igazi nevelés és bánási mód, a sajátos nevelési igényű gyerekekkel, akik F70

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat