CafePhilo

Sokszor, amikor valami olyan dolog van, ahol az emberek egy felelőst keresnek, akkor az emberekben, van egy mechanika, hogy “nem én voltam”, vagy éppen elkezd másokra mutogatni, hogy “ö volt”. Lehet egy olyan esemény amikor jön egy kérdés “ez kivolt”, amikor például valami rossz történt, pl ki nem mosta el a poharát, ki szemetelt a kocsiban, akár ki csinált rendetlenséget a szobában? Gyerekek de akár a felnőttekrögtön menekülnek, hogy nem ők voltak.  

Ugyanakkor ez lehet akkor is, ha mondjuk valaki éppen kirándul, de elszámolta az időt és esetleg nem időben indul el a vasútállomásra majd késés miatt sietni kell, hogy az esetlegesen induló vonatot el tudja érni a család. Lehet ilyenkor keresni egy hibást, vagy egy felelőst, de nem érdemes, mert ezzel az ember nem halad előre. 

Vegyünk egy konkrét példát, amikor a család nem készült el időben, akkor lehet azt mondani, ez a te hibád és sorolni, de valójában mi történik ilyenkor? Az történik, hogy hárítunk, és nem azokról a dolgokról beszélünk, ami előrébb vinne bennünket. Amikor éppen késésben vagyunk valahonnan akkor sokkal tanácsosabb, valami olyanról, ami előre visz. Ami segít abban, hogy előrébb jussunk.  

Azok hibáztatnak, akik félnek a következményektől, lusták megoldást keresni és könnyebben látják másban a hibát, mint magunkba.  A legjobb dolog, amikor a kialakult szituáció ellenére a nem hibást, illetve felelőseket keresni, hanem megoldást, egy kialakult helyzetre. Egyik sem ideális.  

Ami az ideális az, hogyan lehet kijönni egy kialakult helyzetből, ami számunkra nem ideális. Gondolkodni azon a kialakult helyzetből, hogyan lehet kilépni, hogyan lehet tenni azért, hogy egy megoldás szülessen.  

Lehet, hogy pillanatnyi megkönnyebbülést okoz, azt mondani, nem én vagyok, nem én, de gondolkodjunk azon, hogy ez add-e valami megoldást. Ha nem, akkor pedig mi értelme van, add-e valami pluszt vagy valami megoldást? Semmit, akkor pedig mi értelme van?